Rendezvényfotózás

Rendezvény, előadás, konferencia és workshop fotózása Bízza a rendezvényfotózást profi fotósra, hogy jó minőségű, sokoldalúan felhasználható képanyagot kapjon a rendezvényéről. A rendezvényfotózás alapvető kérdése, hogy a fotózandó rendezvény szabadtéren vagy zárt térben kerül megrendezésre. Ha lehetőség van rá, legalább fél órával a rendezvény megkezdése előtt szükség van a rendezvény programjára is (ha van). Ez azért kell, hogy a kiemelt események vagy vendégek fotózására fel tudjak készülni (pl. ott legyek én is amikor a megrendelő a vendéget fogadja, vagy éppen ott legyek amikor megajándékoznak valakit, stb.) Lehetőség van arra is, hogy egyes embereket kiemelten fotózzak a rendezvény során, illetve - arra alkalmas helyszín és igény esetén - csoportképek is készülhetnek a rendezvény résztvevőinek egy - egy kisebb csoportjáról a rendezvényfotózás keretében. Általában a rendezvény megkezdése előtt fél órával érkezem a rendezvény helyszínének, programjának és a világítási viszonyok megismeréséhez. Az előzetesen egyeztetett fotózási időtartam lejártával befejezem a rendezvényfotózást és elhagyom a rendezvén helyszínét. Amennyiben a rendezvény még nem ért véget és további fotókat is szeretnének a rendezvényről, akkor a további tevékenység feltételeit a helyszínen egyeztetem megrendelővel (itt nem 5-10 perc csúszásról, hanem legalább egy egész óra további tevékenységről van szó). Az rendezvényről készített fotókat akár már másnap is megkaphatja, de ez előzetes egyeztetést igényel. Az átadás egy jelszóval védett webtárhelyre történő feltöltést és az ahhoz hozzáférést biztosító link küldését jelenti. Céges rendezvény fotózása (rendezvényfotózás). Vállalati esemény fotózása (eseményfotózás). Konferencia fotózása (konferenciafotózás). Fogadások fotózása, bemutatók fényképezése. Workshop és tréning dokumentálása.              Tekintse meg árlistánkat vagy kérjen árajánlatot!
Varga Zoltán || alkalmazott fotográfus
2011-2023 © Geminarts Kft., Minden jog fenntartva. Székhely: 1048 Budapest, Dunakeszi utca - Cégjegyzékszám: 01-09-949001 - Adószám: 23014547-2-41 A nyilvántartását vezető bíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága - e-mail: varga.zoltan@geminarts.hu

Rendezvényfotó - aktív csoportkép Figyelem! Az oldal sütiket (cookie) használ az oldal forgalmának elemzése érdekében!      Az oldal használatával Ön elfogadja a felhasználási feltételeket. Menü Varga Zoltán        alkalmazott fotográfus